Most egy olyan kampányról essék szó, amelynek értelme kevés, ellenben sikere annál nagyobb lehet. A britek tavaly megelégelve, hogy az ott akkor már 6. szériáját futó X-factor épp aktuális győztese tarolja le a karácsonyi toplistákat, Facebook kampányt indítottak (ma 880 ezres a csoport), hogy a „rendszerellenes” Rage Against The Machine 1992-es Killing In The Name Of c. hardcore-rock-rap slágerét vegyék meg többen a letöltőáruházakban.

 

Azt tudni kell, hogy Magyarországgal ellentétben a brit karácsonyi slágerlistának van tétje, időnként hatalmas várakozás övezi, hogy ki adja el a legtöbb kislemezt (áttekintés 1952-től itt, minden idők legsikeresebb kislemeze a Queen Bohemian Rhapsody-ja volt). A kampány extrémen sikeres volt, ugyanis két hét alatt sikerült lenyomniuk Joe McElderly-t, így megszakadt a négyéves trend. Ráadásul ez volt az első download only kislemez-siker a szigeten (kaptak is Guiness pecsétet). A városi legenda szerint a köztudottan pikírt X-főnök Simon Cowell is felhívta a srácokat, hogy gratuláljon, de a sajtóban rendre ostobaságnak titulálta a kampányt.


Máris itt van azonban az utód, hiszen idén sem maradnak tétlenek a britek. 2010-ben az a cél, hogy a kortárs zeneszerző John Cage 4’33” című, ugyanennyi ideig totális csendet sugárzó tétele legyen a No.1 Nagy-Britanniában. A Cage Against The Machine kampány Facebook oldala még „gyenge”, 75,000 alatt a lájkolók száma, de a brit sajtó is rendszeresen foglalkozik a kérdéssel, sztárok (mint Pete Doherty, az Orbital, Billy Bragg vagy a The Kooks) is csatlakoztak, úgyhogy esélyes, hogy idén is sikerül a rekord. A bevételek egyébként jótékony célokat szolgálnak, tehát december 13. után érdemes figyelni a letöltő linkeket, Twittert.